Programelemek

Debreceni Református Kollégium Múzeuma

A Debreceni Református Kollégiumot nem véletlenül nevezték „az ország iskolájának”. Ludas Matyi, Toldi Miklós és Nyilas Misi ezen falak között született.

A diákok életműve, a zsoltárfordító Szenci Molnár, a Himnusz költője, Csokonai, Arany János, Ady, Móricz és Szabó Lőrinc nemcsak a debrecenieké. A Kollégium a magyar természettudományok egyik bölcsője: a kabai meteorit őrzőhelye, ahol Méliusz püspök és Fazekas Mihály botanizált, ahol módszeresen kételkedtek kartéziánus professzorok, kísérletezett a legendás Hatvani István, és Maróthi György tanította az arithmetikát. A freskókkal díszített lépcsőház a kultúra tárházába és a nemzeti emlékhelyre vezet: a Bibliothéka műemlék termeibe és az Oratóriumba. A Kollégium imaterme 1849 januárjában nemcsak fizikai értelemben fogadta be a Pestről menekülő kormányt és Országgyűlést: a diákság a szívében hordozta a reformkor eszméit, ezért válhatott Debrecen a „magyar szabadság őrvárosává”.

Szakemberek szerint itt található az ország talán legszebb egyházművészeti kiállítása, a „kicsiny fehér” református templomok minden színével és virágával, a bölcsőtől a koporsóig tartó életútjaink évente ismétlődő vagy soha vissza nem térő stációival, egyházi szertartásaival és ezek mélyebb értelmének magyarázatával.

Nagytemplom

A Nagytemplomban a földszinti templomtér és kiállítások mellett lehetőség nyílik megtekinteni a Bibliai makett-és festménykiállítást, a padlástéren a régi óraszerkezet mellett a régi templomok makettjeit is láthatjuk, az interaktív bemutatóteremben fontos információkat tudhatunk meg a Biblia-korabeli városokról és történetekről, valamint lehetőség nyílik fellépcsőzni a Rákóczi-harangig, vagy a panorámajárdáról, 30 méter magasból körbetekinteni Debrecen városán. A templomban a közlekedést lift könnyíti, így akár mozgáskorlátozott látogatók számára is lehetőség nyílik a Nagytemplom szinte minden látványosságának felkutatására. A második emeleten található egy Bibliai makett-és festménykiállítás, mely Európa legnagyobb egyházi makett kiállítása. A hatodik emeleti padlástérben láthatjuk a régi óraszerkezetet, mely egészen az 1970-es évekig működtette a Nagytemplom óráit, valamint egy makettet a templom elődjéről, az András-templomról és a Péchy Mihály építész tervéről, aki az 1802-es debreceni tűzvészt követően vezette a templom újjáépítési munkálatait. A keleti-torony kupolájáig 213 lépcsőfok vezet, mely útvonal részét képezi a több mint 50 mázsás, közel 400 éves Rákóczi-harang is.

Szabó Magda Emlékház

A szürke ruha sokak számára lehet ismerős az Abigél című filmből. A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának udvarán kialakított emlékmúzeumban ezt az öltözetet is kiállították, az iskola tanulójaként Szabó Magda ugyanis ilyet hordott. De itt van az írógépe, a szemüvege és egy telefon is, amelyet ha felveszünk, az írónő szól hozzánk. A ház az egykori cívisváros világát nyitja meg a látogató előtt, hogy milyennek látta Debrecent Szabó Magda. Nagyjából 500 fotó áll rendelkezésre, amelyek az írónő egykori bútorai mellett a kiállítás alapjául szolgálnak. A tárlat egyik kuriózuma az Emlékezet Kertje: Szabó Magda írásaiban megjelenő növények, amelyek kifejezetten az illatukkal, színükkel embereket, helyeket idéznek meg.